Állattenyésztés és Takarmányozás 2024-03

Állattenyésztés és Takarmányozás

Az Állattenyésztés és Takarmányozás című tudományos folyóirat jogelődjét, Állattenyésztés címmel prof. dr. Czakó József alapította 1952-ben. A röviddel azelőtt újraalakult Állattenyésztési Kutatóintézet munkatársaival együtt felismerte, hogy a szakmának szüksége van egy tudományos folyóiratra, amelyben közzétehetik a gyakorlatban megvalósítható új tudományos eredményeket. A lap szerkesztősége a mai napig az Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetben működik.

Azóta – igazodva a megváltozott körülményekhez és igényekhez – a szaklapban alapkutatási eredményeket is közölnek, konferencia anyagokat publikálnak és ismertetik a doktoranduszok (PhD hallgatók) értekezéseinek összefoglalóit. A folyóirat számos egyéb, a szakmai közvélemény figyelmére számot tartó információval is szolgál.

Az állattenyésztés és a takarmányozás területén hazánkban nagyszámú szakmai kiadvány jelenik meg, de csak az Állattenyésztés és Takarmányozás az egyetlen, valóban tudományos folyóirat.

A lapban elsősorban kutatók, főiskolai és egyetemi oktatók publikálnak, illetve újabban PhD hallgatók. A lap megtartása különösen az utóbbiak publikálási lehetőségeinek biztosítása érdekében fontos. A folyóirat esetenként külföldről érkező cikkeket is közöl.

ISSN 0230-1814 (Nyomtatott) ISSN 3003-9932 (Online)

Aktuális szám: 2024/3
Éves előfizetési díj

Az aktuális szám tartalomjegyzéke

Szabó Ferenc: 125. éve született Prof. dr. dr. hc. Berke Péter
155
Balogh Eszter – Varga-Balogh Orsolya – Kern László – Bodó Szilárd – Szabari Miklós: Különböző zsírsavak etetésének hatása a tejelő szarvasmarhák szaporodásbiológiai teljesítményére – Irodalmi áttekintés (Effect of different fatty acids on the reproductive performance in dairy cows – Literature review.)
157
Bene Szabolcs – Simon Annamária – Polgár J. Péter – Rózsa László – Szabó Ferenc: Populációgenetikai vizsgálatok gidrán tenyészkancák teljesítményvizsgálati adatbázisán (Population genetic studies on the performance test database of Gidran broodmares)
174
Boros Norbert – Holló Gabriella – Bús Bence – Gulyás Miklós – Kótiné Seenger Julianna – Szabó Bálint – Szabari Miklós: Első laktációs holstein-fríz tehenek fejési és tejtermelési mutatóinak változása az automatizált fejési rendszerre történő átállást követő évben (Changes in milking and milk production performance of first lactation Holstein-Friesian cows in the year after the transition to an automated milking system)
187
Varga Ádám – Tóth András –Nyabuto Ngoge Kevin – Horváth József: Az afrikai harcsa (Clarias gariepinus) indukált szaporítás-technológiájának magyar vonatkozású kutatási eredményei (Hungarian research results of the technology of induced propagation of African catfish (Clarias gariepinus))
200
Márton Judit - Szabó Ferenc - Zsolnai Attila - Anton István: A magyarországi angus állományok populáció genetikai vizsgálata, értékmérő tulajdonságaik elemzése (Examination of population genetic and genomic aspects of different traits in Angus herds)
219
A 2023-ban sikeresen megvédett PhD disszertációk összefoglalói - második rész (Summaries of PhD dissertations in the year of 2023 - part two)
233
Dóra Lili: Egyes hazai struccállományok termelési tulajdonságait és viselkedését befolyásoló tényezők vizsgálata (Evaluation of factors affecting the production parameters and behaviour of some Hungarian ostrich populations)
233
Bence: Az aflatoxin B1 embrionális fejlődésre és veleszületett immunrendszerre gyakorolt hatásainak vizsgálata zebradánión (Danio rerio) (Effects of embryonic exposure to aflatoxin B1 on zebrafish (Danio rerio) development and innate immune system)
240
Bernadett: A halsperma mélyhűthetőségének öröklődése (Inherited cryoresistance of fish sperm)
244

Impresszum

A szerkesztőbizottság tagjai

Bene Szabolcs (Keszthely)
főszerkesztő
Mézes Miklós (Gödöllő)
társfőszerkesztő
Anton István (Budapest)
szerkesztőbizottsági tag
Dublecz Károly (Keszthely)
szerkesztőbizottsági tag
Fébel Hedvig (Budapest)
szerkesztőbizottsági tag
Gáspárdy András (Budapest)
szerkesztőbizottsági tag
Holló Gabriella (Kaposvár)
szerkesztőbizottsági tag
Hullár István (Budapest)
szerkesztőbizottsági tag
Husvéth Ferenc (Keszthely)
szerkesztőbizottsági tag
Komlósi István (Debrecen)
szerkesztőbizottsági tag
Kovácsné Gaál Katalin (Mosonmagyaróvár)
szerkesztőbizottsági tag
Kusza Szilvia (Debrecen)
szerkesztőbizottsági tag
Manabe, Noboru (Osaka, Japán)
szerkesztőbizottsági tag
Nagy Szabolcs (Keszthely)
szerkesztőbizottsági tag
Polgár J. Péter (Keszthely)
szerkesztőbizottsági tag
Posta János (Debrecen)
szerkesztőbizottsági tag
Rátky József (Budapest)
szerkesztőbizottsági tag
Rosati, Andrea (Róma, Olaszország)
szerkesztőbizottsági tag
Szabó Ferenc (Mosonmagyaróvár)
szerkesztőbizottsági tag
Urbányi Béla (Gödöllő)
szerkesztőbizottsági tag
Bene Szabolcs (Keszthely)
technikai szerkesztő

MATE Állattenyésztés Tudományok Intézet 
Állatnemesítési Tanszék (Georgikon Campus)
Cím: 8360 Keszthely, Deák Ferenc utca 16.
Telefon / Fax: +36 86 545 398
E-mail: [email protected]

Kiadja: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Füredi Kornél ügyvezető

ISSN 0230-1814 (Nyomtatott) 
ISSN 3003-9932 (Online)