Hungarian Agricultural Research
A Hungarian Agricultural Research című, negyedévente megjelenő angol nyelvű folyóiratot 1992-ben alapították. Az újság alapításának eredeti célja az volt, hogy a hazai mezőgazdasági kutatások eredményeinek bemutatásán keresztül népszerűsítse a magyar agráriumot. A lapot a tudományos közlemények közreadása és a tudományos ismeretterjesztés határára pozícionálták, az angol nyelven történő megjelenést figyelembe véve elsősorban külföldi célközönséghez szólt, ezzel összefüggésben több száz külföldi, mezőgazdaságban érintett intézetnek juttatták el azt, de jelentős számban jutott el hazai szervezetekhez, illetve a magyar külképviseletekre.
A lap kiadása 2012-ben került az Agroinform Kiadótól a Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Agrárszaktanácsadási Intézetéhez, majd 2017-ben a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.-hez. A változó szakmai és tudományos elvárások következtében – mint a legtöbb tudományos folyóirat – a lap többször tartalmi és formai megújuláson esett át, változott a lap képi megjelenése, színesebbé vált, természetesen megőrizve a korábbi magas szakmai színvonalát, és tematikai irányultságát. Az utolsó ilyen átalakulás 2017-ben zajlott – követve a mezőgazdaság területén folytatott kutatások súlypontjainak változását –, a közölt írások esetén nagyobb teret biztosítva a mezőgazdaság mellett a környezetgazdálkodás, a tájhasználat és a biológiai sokféleség tudományterületének, amint ezt a lap új alcíme is tükrözi. A lap megjelenő számai elektronikusan és nyomtatott formában több száz hazai, a tematikáját tekintve érintett kutatóhelyre, felsőoktatási intézményhez jutnak el – itthon és a Kárpát-medencében.
A lapban megjelenő közlemények megfelelnek a tudományos minősítési követelményeknek, a megjelenő írások a kutatási közleményeknél megszokott szerkezetben íródnak, kötött formai követelményeknek megfelelve, a cikkek tudományos témákat dolgoznak föl, tudományos nyelvezettel. A közölt tanulmányok végén a felhasznált irodalmak jegyzékének feltüntetése alapvető szakmai elvárás, a megjelenő közlemények szakmai és nyelvi lektoráláson esnek át.
A megjelenő közlemények megengedett legnagyobb terjedelme 15000 karakter.

Az aktuális szám tartalomjegyzéke
A szerkesztőbizottság tagjai
főszerkesztő
technikai szerkesztő
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
Impresszum
Cím: 1223 Budapest, Park u. 2. | Kiadja: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. |