FALU 2024-02

A Falu

A Falu c. negyedévente megjelenő lektorált szakmai folyóirat, amely magyar nyelven tesz közzé a vidékfejlesztés témaköréhez kapcsolódó eredeti kutatási eredményeket. A tanulmányok épülhetnek empirikus kutatásra, szakirodalom szisztematikus feldolgozására, módszertani fejlesztések bemutatására vagy a vidékfejlesztés témaköréhez kapcsolódó újszerű, kritikai megközelítésre. Az oktatók és kutatók mellett várjuk PhD hallgatók kéziratait is.

A folyóiratot 1985-ben alapította az Agroinform Kiadó és Nyomda Kft. A kiadás joga 2012-ben a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézethez (2012 januárjában még VKSZI), majd a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.-hez került át. A szakmai folyóirat a Társaság gondozásában jelenik meg.

A folyóirat akadémiai besorolása:

  • MTA IV. Agrártudományok Osztálya – magyar nyelvű folyóiratok: A,
  • MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya, Regionális Tudományok Bizottsága – magyar nyelvű folyóiratok: C.

Elsősorban a következő területekről számítunk kéziratokra:

  • agrárgazdaságtan,
  • földrajztudomány,
  • környezettudomány,
  • közgazdaságtan,
  • közigazgatás,
  • politikatudomány,
  • regionális tudomány,
  • szociológia,
  • természetvédelem,
  • turizmus.

A kéziratok benyújtása folyamatosan történik.
A kéziratokat elektronikus formában küldött levél mellékleteként kérjük beküldeni a következő e-mail címre: [email protected]

ISSN 0237-4323 (Nyomtatott) ISSN 3003-9886 (Online)

Aktuális szám: 2024/2
Éves előfizetési díj

Az aktuális szám tartalomjegyzéke

Kovács Helga – Rotics Bernadett Edit – Gémes-Matusek Krisztina – Süli Ágnes: Az alpaka tartás ökonómiai perspektívái Magyarországon
5
Banász Zsuzsanna – Szente Marcell: Magyarország és településtípusainak áramfelhasználása
19
Vígh Zsolt József – Rákóczi Attila: A tisztább vidékért: a PET-palack visszaváltás hajnalán, vásárlói attitűdök vizsgálata
35
Barta Tamás – Pinnyey Szilárd – Beier László István: Az őz által okozott mezőgazdasági vadkár csökkentésének lehetőségei
45
Lendvai Edina – Patai Zsófia: Nagylak község településmarketing stratégiájának elemzése
53

Impresszum

A szerkesztőbizottság tagjai

Dr. Nagy István
agrárminiszter, a szerkesztőbizottság tiszteletbeli elnöke
Dr. Komarek Levente
főszerkesztő
Dr. Mikó Edit
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Rákóczi Attila
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Szalka Éva
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Szőllősi László
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Takács István
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Vásáry Miklós
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Zádori Iván
szerkesztőbizottsági tag

Alapítva: 1985.
Alapító: Agroinform Kiadó és Nyomda Kft.

Kiadó: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Füredi Kornél ügyvezető
ISSN 0237-4323 (Nyomtatott) 
ISSN 3003-9886 (Online)

Dokumentumok