Benet Iván

Benet Iván

(1942-2014)


Kiskunhalason született 1942. augusztus 4-én. 1947-től Szegeden lakott családjával, általános iskolai tanulmányait is itt végezte. 1956-tól a Kőrösy József Közgazdasági Technikumban tanult. Érettségi után egy évig a dorozsmai gépállomáson dolgozott, majd 1961-ben felvételt nyert a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre. 1965-ben okleveles közgazdászként végzett, majd egy évre rá egyetemi doktori címet szerzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen.

1965-től több mint négy évtizedig a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos kutatója, 1973-tól tudományos főmunkatársként dolgozott az Intézetben, 1984-1994 között tudományos osztályvezető volt. 1968-1971 között az Országos Tervhivatal külső szakértőjeként, később 1974-75-ben az Agrárgazdasági Kutató Intézet szakértőjeként is dolgozott.

Munkásságával a magyar agrárpolitika tudományos megalapozására törekedett. Kutatói pályája elején főként az agribusiness kérdéseivel foglalkozott. 1971-ben közgazdaságtudományok tudományterületen szerzett kandidátusa fokozatot, kandidátusi értekezésének címe: „Az élelmiszer-termelés eszközigényessége”. Az 1970-es években Akadémiai Ifjúsági Díjjal jutalmazták elért eredményeit. Az 1979-ben kiadott első könyve, a „Mezőgazdaság, élelmiszer-gazdaság, agrár-ipari komplexum” iránti nemzetközi érdeklődés hatására annak átdolgozott változata 1982-ben orosz nyelven is megjelent.

Az 1990-es években a piacgazdaságra való áttérés kérdései közül a hazai külkereskedelem demonopolizálásával, az Európai Unió kibővítésével kapcsolatos finn tapasztalatok feldolgozásával, a rendszerváltás agrárpolitikájának elemzésével, valamint a japán piacgazdaság főbb tapasztalatainak összegyűjtésével foglalkozott a mezőgazdaság területén. A 90-es évek végétől a magyar agrárstratégia kérdéseit kutatta a globalizálódó világban.

Három egyetem címzetes egyetemi tanára. Egyetemi oktatói tevékenysége döntően a Pannon Agrártudományi Egyetemhez (Keszthely) kapcsolódik, 1983-tól a PATE egyetemi tanára. 2003-tól a Szegedi Tudományegyetem, 2005-től a Nyugat-Magyarországi Egyetem címzetes egyetemi tanára. Az Agrárgazdaságtan és az Agrárpolitika tantárgyakat oktatta. 1996-ban professzori habilitációs eljárást teljesített.

Alapító tagja volt az egyetemi integrációval létrejött Veszprémi Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolának. A Pannon Agrártudományi Egyetem (PATE), valamint a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdasági Kara (Mosonmagyaróvár) Doktori és Habilitációs Bizottságának tagja.

A világ számos országában tartott előadásokat – tudományos akadémiákon és egyetemeken – angol, orosz és német nyelven, hosszabb-rövidebb ideig dolgozott Japánban, Kínában, az Egyesült Államokban, Etiópiában.

Aktív nemzetközi tudományos közéleti tevékenységét jelzi, hogy tagja volt a Lengyel Tudományos Akadémia Mezőgazdaság- és Vidékfejlesztési Intézete Nemzetközi Tudományos Tanácsadói Testületének. Kiemelésre érdemes tagsága az MTA Tudományos Minősítő Bizottság Agrárökonómiai Szakbizottságában (1974-1995), MTA Agrártudományok Osztálya Agrárközgazdasági Bizottságában. Két alkalommal is az MTA Doktorok 200 tagú közgyűlési képviselő testülete tagjává választották.

Közel 200 publikációt jegyzett, ebből hét önálló könyv, kilenc könyvnek pedig társzerzője volt.