Halászat 2023-03

Halászat

A Halászat a magyar agrárgazdaság sajátságos szektorának olyan nagy múltú, 1899-ben alapított folyóirata, amely elsősorban az ágazat közvetlen szereplőihez, másodsorban a vízi erőforrások hasznosításában és védelmében, illetve a vidékfejlesztésben érdekeltekhez szól. A negyedévente megjelenő folyóirat nemcsak a gyakorló horgászok és halászok kedvelt olvasmánya, hanem a haltenyésztéssel foglalkozó szakemberek számára is hasznos információkat nyújt a témakörben megjelent intézkedésekről és határozatokról, törvényekről, valamint a pályázati lehetőségekről.

ISSN 0133-1922 (Nyomtatott) ISSN 3003-9940 (Online)

Aktuális szám: 2023/3
Éves előfizetési díj

A teljes szám letölthető

Impresszum

A szerkesztőbizottság tagjai

Dr. Váradi László
főszerkesztő
Dr. Urbányi Béla
Tudományos főszerkesztő-helyettes
Udvari Zsolt
Főszerkesztő-helyettes
Bozánné Dr. Békefi Emese
szerkesztő
Dr. Bercsényi Miklós
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Farkas Anna
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Jeney Zsigmond
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Hancz Csaba
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Harka Ákos
szerkesztőbizottsági tag
Hoitsy György
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Molnár Kálmán
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Németh István
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Orbán László
szerkesztőbizottsági tag
Patakiné Dr. Várkonyi Eszter
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Székely Csaba
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Szűcs István
szerkesztőbizottsági tag

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet
Halászati Kutató Központ

Cím: 5540 Szarvas, Anna-liget utca 35.
Telefon: +36-66-515-314
E-mail: [email protected]

Kiadó: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Füredi Kornél ügyvezető

ISSN 0133-1922